
Téli 3 napos, 2 éjszakás kalandtúra - nehéz útvonalon, szélsőségesebb körülmények között. A szabadban alvás mellett lesz "vészhelyzeti szállás" is, de a vizet, élelmet magunk visszük, kevés települést érintünk! Az erdő tele van kihívással, vadakkal és rejtelemmel - ezekkel mind talákozhatunk az út során. CSAK MEGFELELŐ FELSZERELÉSSEL lehet részt venni a túrán!
Az útvonal és az időpontok a túra előtt egy héttel jelennek meg.
Nehézség: nehéz (1. nap: 12-15 km, 2. nap: 25-35, 3. nap: 15-25 km - nehéz terepen, téli körülmények között).
A túra év közben pénteken délutántól vasárnap délutánig tart, szünetben/ünnep/szabadnapok esetén ettől eltérhet, akkor már reggel indulunk és kettő-négy nap múlva délután/este érkezünk.
Következő túra: 2025. november vége vagy december eleje
- nehéz és várhatóan szélsőséges túra lesz csak azoknak, akik kellően felkészültek!
Pénteken délután indulunk, azaz első nap alapvetően éjszakai túra lesz, de késöbb sem marad el az éjszakai túra.
Terület: túra előtti héten lesz elérhető az információ.





